Céges rendezvény ötletek. Válogasson rendezvényére gazdag művészpalettámból, rendeljen fellépőket és művészeket, bízza rám a jó hangulatot!

Műsorcsomag céges rendezvényre II.

Ezt a programcsomagot céges rendezvények programjaként ajánlom. Szabadon látogatható, kötetlen kikpcsolódást nyújt munkatársainak, partnereinek. Szabadtéren és fedett területen egyaránt megvalósíthatóak a programok. Az akciós műsorcsomag ára négy órás intervallumra és maximum 70 főre vonatkozik.

A rendezvénycsomag tartalma:

Fotográfus A bluebox a televíziózásban már régóta alkalmazott technika. Most rendezvényén is elérhető ez a szolgáltatás! Bluebox-technikával készített fotók áttörik a valóság határait és kalandos fikciókat teremtenek. Aki a kamerák elé áll, vakmerő utazásokat tehet térben és időben, valóra váltva a legmerészebb álmokat is. Szempillantás alatt világhírességek társaságába varázsoljuk, vagy éppen időutazásra visszük. A Bluebox-technika segíti a nagy sikerű címlapfotózásainkat is, melyek során bárki címlaphőssé válhat, annak teljes vizuális illúziójával. Az ár a teljes technikai felszerelést, két fő fotográfust és 60 darab A/4-es méretű képet foglal magában.
Több információ a műsorról (új ablakban nyílik meg.)
Stand up comedy A hangulat fokozása, vagy éppen megalapozása érdekében tökéletes választás rendezvényére egy stand up comedy fellépő! A 30 perces előadáson aktuális témák hallhatóak úgy, hogy szem nem marad szárazon! A következő fellépők közül válogathatnak: Beliczai Balázs, Csenki Attila, Benk Dénes, Somogyi András, Felméri Péter, Mogács Dániel, Malacka és a tahó, Szomszéd néni produkciós iroda, Janklovics Péter a „Sziget arca”
Több információ a műsorról (új ablakban nyílik meg.)
Zenekarok, együttesek A Veracruz zenekar hat tagja már évek óta szolgáltatja a talp alá való muzsikát. Repertoárjukban olyan táncolható slágerek hallhatóak, amelyek minden korosztály számára felejthetetlen szórakozást nyújtanak.
Több információ a műsorról (új ablakban nyílik meg.)
Ezoterikus műsorok Két szolgáltatást ajánlok: az aurafotózást és a számmisztikát. Az aura kamera fénykép papírra rögzíti auránkat, melyet két percen belül már kézhez vehetünk, majd a szakértő elkezdi elemezni a kapott eredményt. Az aura színeiből, kiterjedéséből, a színek egymáshoz viszonyításából kiolvashatók személyiségünk egyértelmű és rejtett jellemvonásai, visszatükröződnek a legdominánsabb tudatos és tudat alatti gondolataink, érzéseink, egészségi és energetikai állapotunk. A számmisztika név és születési dátum alapján, a fontosabb tulajdonságok és a sors által kínált érvényesülési lehetőségekről ad képet.
Több információ a műsorról (új ablakban nyílik meg.)
Coctail bár Mixereim saját bárpultjukat és felszerelésüket viszik el rendezvényére. Önnek csak annyi a feladata, hogy élvezze az ízeket! Bízza szakképzett, fiatal személyzetemre a Welcome Drinkek elkészítését és felszolgálását is! A rendezvény ideje alatt korlátlanul fogyaszthatnak klasszikus, trópikus és alkoholmentes koktélok közül.
Több információ a műsorról (új ablakban nyílik meg.)

662 000 Ft helyett most 615 000 Ft.


(Bruttó, 25%-os ÁFA-val terhelt ár!)
Megrendelés feltételei:
A megrendés esetén kollégánk 24 órán belül felveszi Önnel a kapcsolatot.

A csomag ára tartalmazza az általunk biztosított fellépők és műsorszámok szervezési költségeit, és a rendezvény felügyeletét. Budapest és 10 kilométeres körzetében a kiszállás díjtalan, ezen túl az akciós rendezvénycsomagok vidékre szállítását bruttó 48Ft/km/személyautó áron tudjuk biztosítani megrendelőink részére.

Megrendelés esetén szerződést készítünk, melyet elküldünk Önöknek, és a vételár 20%-áról egy előleg számlát állítunk ki, melyet átutalással tud kiegyenlíteni. A teljes összegről szóló számlát a rendezvény teljesítése után a helyszínen nyújtjuk át.
Akciós csomagjainkat csak interneten keresztül tudja megrendelni. Az akciós csomag részeire nem bontható.
Nyomtatható változat

Megrendelem a csomagot!

Műsorcsomagok

Komplett falunap

Bohócok
Arcfestők
Kézművesek
Ugráló várak
Pólófestés
Kisvonat
Stand up comedy
Táncos fellépők
Zenekarok, együttesek
Színpadépítés
2 112 000 Ft helyett most 1 610 000 Ft.
Csomag részletei és megrendelés
Megnézem az összes csomagot
 
videó ízelítő


Flash lejátszó szükdéges a megjeenítéshez.
Kérem töltse le innen.


Hastáncos előadás
 
Hírlevél
Aktuális infók, akciók a rendezvényvpalettámból?
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS ITT!

 
Zenei repertoár ízelítő

Promóciós felvétel
 
Ingyenes ajánlat